ÉDES ÉLET CUKRÁSZDA

Évi Árvai
Mentes cukrászdát nemcsak ételérzékenységgel élők nyitnak – példa erre a népszerű Pozsonyi út szomszédságában található Édes Élet is. Az alapító-ügyvezető-főcukrász Homa Gábor jóformán cukrászműhelyben nevelkedett, később pedig édesapja nyomdokaiba lépve ott is maradt. Vegetáriánus étrendről tért át a vegánságra, így adott volt, hogy ebben a szellemiségben vezeti majd saját cukrászdáját - ez lett 2014-ben az Édes Élet.
  

Hamar kiderült, hogy az állati eredetű alapanyagok elhagyása mellett nagy igény van a cukor-, glutén-, és a szójamentességre is, így mára a teljes kínálat ezen hozzávalók kiiktatásával készül. A pultban található 20 tortaféle aszerint alakul, hogy Gábor mit talál ki aznapra, de inspirálják a vendégek kívánságai is.

Fő szempontja a gyerekkori ízek (mint például a klasszikus marcipánfigurás csokitorta) minél hitelesebb megidézése. A hatás érdekében nem kímél időt és energiát a módszerek tökéletesítésekor, a mentes receptek állandó finomítás alatt vannak, hétfő kivételével a hét 6 napján. Ennek köszönhető, hogy a legmacerásabb eljárásra irányuló kérdésre azt tudja válaszolni magabiztosan: "most már semmi nem az". A mindenmentes hagyományos krémesről szóló nagy terve megvalósításától az időhiány választja csak el jelenleg.

Az érzékenyeknek tehát az újévben megéri időnként rákérdezni az Édes Életben: "krémes van?". Addig is fokozottan ajánlott ellátogatni hozzájuk a két legnépszerűbb sütijük, a málnás rizstorta és a marcipános csoki miatt is. Komplett étkezésekre is alkalmas a hely, mivel a sós ízek kedvelői a mentes pogácsa mellett még pizzák közül is válogathatnak. A karácsonyi asztalról kihagyhatatlan bejglit is beszerezhetjük az Édes Életben, de egész tortákra is leadható 1-2 napra előre rendelés. Ha pedig nagyobb társasággal ünnepelünk, a galériás cukrászda rendezvényekre helyszínként is bérelhető.

Az Édes Élet Facebook-oldalára pedig nemcsak a napi kínálat miatt éri meg ránézni, hanem mert időszakos nyereményjátékukon akár nyerhetünk is ebből kóstolót!
Cím: 1136 Budapest, Pannónia utca 3. Telefon: +36 (20) 448 6149 Weboldal:http: edeseletcuki.hu Facebook: Vegán Édes Élet

Régebbi bejegyzés Új bejegyzés

Címke alapján